2008. augusztus 18., hétfő

Posztmodernizmus és anarchista szellemiség*


* A posztmodernizmus és anarchista szellemiség és A "nőiség" mint felforgatás: a feminizmus és az anarchista szellemiség című részek Marjut Ruti (Harvard Egyetem) társszerzői közreműködésével, a szerző Feminity As Subversion: The Political Implications of the Post-Modern Feminist Focus on "the Feminine" című kézirata részleteinek felhasználásával készültek.
Az anarchizmus mai jelenléte többféle síkon értelmezhető az anarchista szellemiség metaforikus jelenlététől az anarchizmus konkrét politikai hatásáig: a posztmodern gondolkodásban kétségkívül szellemi-metaforikus értelemben van jelen. Mielőtt a posztmodernizmusban megjelenő anarchista szellemiségre utalnánk, röviden jellemeznünk kell magát a posztmodernizmust mint gondolkodási iskolát, szellemi irányzatot.[86] (A posztmodernizmus emellett az egyik mai vezető építészeti és képzőművészeti irányzat elnevezése is.)

A posztmodernizmus megjelenése a XX. századi nyugati filozófia ismeretelméleti válságának logikus következménye. Hasonlóan más kritikai elméletekhez - elsősorban a tudásszociológiához és a filozófiai hermeneutikához -, a posztmodernizmus a nyugati gondolkodás alapszerkezetét kritizálja. Tagadja tehát azt az elképzelést, miszerint a nyelv egyszerűen tükrözi a valóságot s tagadja a mindenhol, mindenkire érvényes univerzális igazságok létezését. Más szavakkal: tagadja azt az alapvető módot, ahogyan a tudás és jelentés megalkotása a felvilágosodás óta folyik a nyugati filozófiai és tudományos hagyományban.

E nyugati hagyomány célja az volt, hogy általános, mindent felölelő elveket tárjon fel, amelyekkel megismerheti a természeti és társadalmi valóságot. Míg a tudás szerepe az volt, hogy pontosan megjelenítse ezt a valóságot, a nyelvnek eszközszerep jutott: feladata a valóság közvetítése, kommunikációja maradt. A felvilágosodás szellemét követő filozófiai iskolák azt feltételezték, hogy a valóság és a róla alkotott koncepciók között közvetlen kapcsolat van. Úgy gondolták, hogy a valóság tőlük függetlenül létezik és közvetlenül megismerhető. A jelentésnek és az igaz kijelentéseknek tehát a "valóság" szolgált alapul, s a filozófia a "valóságot" tükröző, politikai és ideológiai érdekektől független, objektív tudás tudományának tartotta magát.

Már a XIX. században jelentkeztek azonban azok az elméletek, amelyek megkérdőjelezték ezt a szemléletet, s szembeszálltak a racionális, független, érdekmentes megismerésre képes ego egyszerű elképzelésével. Marx a történelemnek és társadalomnak az egyén erejét messze meghaladó szerkezeti erőit hangsúlyozta; Freud a tudattalan fontosságára hívta fel a figyelmet; Nietzsche pedig "az ember legrégebbi illúziójának" nevezte az "igazság" képzetét, s relativizálta az igazság megtalálásának vágyát: "Miért ne inkább az igazság ellentétét? És bizonytalanságot? Sőt: tudatlanságot?"[87] A nyelvész Saussure meglátása, miszerint a szavak és dolgok közti összefüggés teljesen önkényes, tovább erodálta a nyelvről mint a "valóság" megjelenítéséről alkotott elképzelést. Végül Wittgenstein filozófiája alapjaiban rázta meg a tudás korábbi elméletét. Wittgenstein szerint a jelentés a kontextustól, a nyelvi környezettől függ és társadalmi megállapodás kérdése; minden tudás - s így maga a tudás képzete is - "a nyelvi játszmában" teremtődik: képtelenség tehát kiugrani nyelvi játszmáinkból, s "objektív" tudást szerezni.

Ami a XX. századi filozófiát megkülönbözteti a korábbi ismeretelméletektől, az pontosan a nyelv fontosságának hangsúlyozása, egyfajta "nyelvi forradalom". Ennek jelentősége így foglalható össze: "a XX. század »nyelvi forradalmának« fő vonása az, hogy elismeri: a jelentés nem olyasvalami, ami egyszerűen »kifejeződik« vagy »tükröződik« a nyelvben: hanem valójában a nyelv teremti meg".[88] A jelentés tehát társadalmilag és nyelvileg konstruált, nem pedig egyszerűen a "valóság" által adott. Következésképpen, a jelentések rendszere, a nyelv nem lehet a társadalmi és politikai környezettől független, elvont rendszer. Ha pedig a jelentés bizonytalan, amit újra és újra kell alkotnunk a diskurzus folyamatában, akkor ez igencsak megkérdőjelezi a felvilágosodás filozófiájának az egyetlen, általános, megkérdőjelezhetetlen "igazságról" alkotott elképzelését. Annak elismerése tehát, hogy nincs közvetlen hozzáférési lehetőségünk a "valósághoz", bizonytalanná tesz. Nem világos többé, hogy milyen kritérium alapján lehetséges a döntés a különböző megjelenítések (reprezentációk) és elméletek, a különböző, "igazságról" alkotott kijelentések között.

A posztmodernizmus elméletírói - Lacan, Derrida, Lyotard, Deleuze, Foucault - kiteljesítik a XX. századi filozófia röviden jellemzett nyelvészeti fordulatát. Radikális értelmezésük abból indul ki, hogy nincsen jelentés és tudat a nyelven kívül. Számukra az a tény, hogy a jelentés társadalmilag és nyelvileg alkotott, megkérdőjelez minden bizonyosságot, s lehetetlenné tesz bármiféle kijelentést általános erkölcsi és tudományos "igazságokról". Nincs garancia a jelentés azonosságára, senki sem lehet az általános igazság birtokában. A posztmodernizmus tehát frontálisan támadja az objektív tudás fogalmát, és azt állítja, hogy minden, az igazságról tett kijelentés érdekekhez kötött, s így kivétel nélkül minden eszmerendszer ideologikus: magában rejti a hatalom mozzanatát. A hatalom és a tudás szétválaszthatatlanul összefonódik tehát a nyilvános diskurzusban és az emberi nyelvhasználat és gondolkodás minden területén - állítja a posztmodernizmus, s lázadást indít az ezt elleplező ideológiák ellen. A posztmodernizmus célja, hogy "leleplezze a tudás/hatalom teljes körű jelentését ezen építményekben, s ezáltal rávilágítson nagyfokú őszintétlenségükre. A korábbi elméletépítmények alkotóelemei közötti határvonalak berobbantása által a posztmodern a »magas« és »alacsony« kultúra differenciálatlanodását, s egyáltalán, a hagyományos filozófia minden kétértékű oppozíciójának a megszűntét kívánta előidézni" - írja Böröcz József.[89]

Ehhez a szemlélethez közel álló szemléletmódot alkalmaz Noam Chomsky a tömegkommunikáció nyelvének elemzésében és Paul Feyerabend a tudományelméletben. Mindketten tudatosan utalnak az anarchizmus szellemi örökségére, és nyíltan vállalják a politikai anarchizmussal való szimpátiát.[90] A posztmodernizmus és az anarchista szellemiség közötti összefüggés azonban általában ennél közvetettebb jellegű.

A posztmodernizmus által kiteljesített nyelvészeti forradalom azért fejez ki anarchista szellemiséget, mert egyfajta nyelvi anarchizmust hirdet. A nyelv nem független az érdekektől, a hatalomtól, hanem éppen ellenkezőleg: minden megjelenítés érdekek által vezérelt - állítják a posztmodern szerzők. Így lehetetlen egy nyelvhasználatot, egy megértési rendszert, egy értelmezési keretet kiemelni és központi helyre helyezni, ahonnan a többi megértési mód igaza megítélhető lenne. Nincsen tehát uralkodó nyelvi rendszer, nincsen központi autoritás: vagy ha van, az nem legitim, s ezt meg kell mutatni: ellene lázadni kell. A lázadás szelleme, a meglévő tekintélyelvű világkép természettőlvalóságának tagadása és széttörésének követelése; a központi viszonyítási alap, koordináta-rendszer szétzilálása; az autoritás elvetése és az értelmezések egyenlőségének hirdetése azok a tulajdonságok, amelyek a posztmodern nyelvészeti forradalmat az anarchista szellemiség kifejezőjévé teszik. [91]

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

Azt szeretném kérdezni, miért mondja, vagy hogyan lehet, hogy most muszlimnak vallja magát, ha édesapja zsidó származású volt?

Eduardo Rózsa-Flores írta...

Egyszerű, nos, nézzük:
Előszór is édesapám Rózsa György, Obermayer Matild (katolikus osztrák, bécsi) és Rózsa Ede (katolikus, budapesti) gyermeke. Rózsa Ede édesanya Vrsalic Ana (katolikus, morvái horvát) és Rozensweigt Dániel (zsidó, kassai). Hogy mégis, honnan került a "zsidó" az asztalra: onnan, hogy 1991-ben, mikor én, lévén Horvátországban, és a Horvát Nemzeti Gárda tagjaként, úgy döntöttem propaganda célokból előveszem a zsidó kártyát. Történt ugyanis, hogy az ügyeletes cionista propagandisták -támogatván a szerb, támadó, oldalt- folyamatosan ostromoltak a nemzetközi sajtot avval, hogy "nézzetek, ím a "genetikai" usztasa horvátok megint előkerültek, ezek a genocid, tömeggyilkos, horvátok, akik a II. V.H.-ban is ennyi meg ennyi szegény zsidót, szerbet, cigányt mészároltak le"...És ekkor vettem elő a nagyapámat akit a magyar nyilasok -nyilván tévedésből (ez most szarkasztikus akart lenni!) a Duna-parton agyonlőttek 45 elején, mondván: íme, itt vagyok én, akit nagyapját a nacik ölték meg, és mégis ezen az oldalon állok, és fegyverrel a kézben!. Egyértelműsítvén azt, hogy én, úgy gondolom, a nacik a másik oldalon vannak, vörös csillagocska ide vagy oda...
Azóta, hordom mint stigmát a "zsidósságomat! amihez természetesen semmi közöm.
Ajánlom, nézze meg a Chico c. filmemet, benne talál majd utálást életem erre az epizódjára. A filmet letöltheti a http:szentlaszlo.blogspot c. oldalról.
Hogy miért vagyok muszlim? -és ki is hangsúlyoznám, hogy igen! Én annak vallom magamat-
Nagyon egyszerű -és ez most tényleg az-, mert azt vallom, hogy Egy az Isten és Mohamed az Ő prófétája!.
A muszlimság, az Iszlám nem nemzeti, származás függvénye. Felismerés és hitvallás kérdése. Tévedésben van, ha esetleg úgy gondolja az iszlám "arab vallás", a muszlimok többsége nemhogy nem arab, arabul sem beszel. Nézzen , kérem, utána....
Ha maradt kerdese, boldogan válaszolok.
Rózsa-Flores Eduardo - Isa Omar

文章 írta...

AV,無碼,a片免費看,自拍貼圖,伊莉,微風論壇,成人聊天室,成人電影,成人文學,成人貼圖區,成人網站,一葉情貼圖片區,色情漫畫,言情小說,情色論壇,臺灣情色網,色情影片,色情,成人影城,080視訊聊天室,a片,A漫,h漫,麗的色遊戲,同志色教館,AV女優,SEX,咆哮小老鼠,85cc免費影片,正妹牆,ut聊天室,豆豆聊天室,聊天室,情色小說,aio,成人,微風成人,做愛,成人貼圖,18成人,嘟嘟成人網,aio交友愛情館,情色文學,色情小說,色情網站,情色,A片下載,嘟嘟情人色網,成人影片,成人圖片,成人文章,成人小說,成人漫畫,視訊聊天室,性愛,自拍,情色論壇,性感影片,正妹