A föderalizmus és az anarchista örökség

Az anarchista szellemiség metaforikus jelenlététől az anarchizmus konkrét, ma is aktuális politikai hatásáig haladva végül a föderalizmus eszmekörét kell röviden számba vennünk. Míg a posztmodernizmus elsősorban filozófiai irányzat, az új társadalmi mozgalmak pedig a mindennapok és a politika szintjén egyaránt aktívak, addig a föderalizmus egyértelműen a makroszervezetek, elsősorban a politikai intézmények szerveződésére vonatkozó elv.

A föderalizmus több egységből - tagszervezetből, tagállamból, régióból - álló, összetett politikai rendszereket jellemző rendezőelv, amelynek lényege, hogy a rendszer egységeit alapvető politikai integritásuk meghagyásával egyesíti. Egyszersmind sokszínű gondolatrendszer, amelyet különböző korszakokban, különböző társadalmakban különböző politikai irányzatok képviseltek. Nemegyszer föderalista pártok alakultak az eszmerendszer képviseletére - ennél gyakoribb azonban, hogy a föderalizmus más irányzatokhoz kapcsolódva, azokkal részben összeolvadva jelentkezett. A számos föderalizmusértelmezés két logikai végpontjaként a demokratikus és az anarchista értelmezést érdemes elkülöníteni.

A föderalizmus mint demokratikus rendezőelv lényege, hogy az állampolgárok közvetlenül választanak képviselőket a helyi (regionális, állami) politikai egységek és a központi (föderatív) egység kormányzó testületeibe. Az eredmény ily módon a politikai, állami rendszer megkettőződése, egy kétszintű hatalmi rendszer létrehozása.

Az anarchizmus föderalizmusértelmezése szerint a képviselő-választások elkerülendők. A helyi közügyek intézésére hivatott gyűlések ehelyett tanácskozást folytatnak, s a döntések közös megegyezés alapján, önkéntes együttműködéssel valósulnak meg. Az eredmény ily módon az állam elhagyása, annak funkcionális helyettesítése lenne - az állam erőszakfunkciójának mellőzésével.

A kétféle föderalizmusértelmezés mögött két eltérő filozófiai alapállás húzódik meg. Az emberek eredendően önzőek, ezért technikai keretek, formális követelmények és kötelezettségek biztosítják a demokráciát - állítja a demokrata álláspont. Az emberek eredendően jók, ezért kevés technikai kérdést kell rögzíteni, s több hagyható az autonómiára épülő spontaneitásra - feltételezik az anarchisták.

Lényegi eltérés a két álláspont között, hogy a demokrataértelmezés szerint a tagállamoknak széles körű, ám pontosan meghatározott cselekvési autonómiája van: nem függetlenek tehát, hanem megosztják a kormányzati funkciókat a központi kormánnyal. Az anarchista föderációk tagszervezetei azonban teljesen függetlenek. Az anarchista föderalizmus alapelve, hogy a magasabb szintű föderális gyűlések csak a tanácskozás és egyeztetés funkcióját tölthetik be, s nem hivatottak a tagszervezetek függetlenségét csorbító döntések meghozatalára. Az anarchista föderációk tehát felső, irányító szint nélküli, hálózat jellegű szervezetek, amelyek a politika területén kívül, különféle szakmai egyesülések formájában is működhetnek. Ilyen típusú szervezetek működésére mutatnak gyakorlati példát az anarchisták szerint a telefontársaságok, a postai szervezetek és a vonattársaságok nemzetközi hálózatai, amelyek központi vezetés nélkül, a tagtársaságok közvetlen együttműködésén alapulnak, s mégis megbízhatóan működnek.^[109]

További fontos eltérés a kétféle föderalizmusértelmezés között a nemzetállamokhoz való viszony. A demokratikus föderalizmus egyrészt a nagy területű nemzetállamok (az USA, Németország, Ausztrália) és a többnemzetiségű országok (Svájc, Kanada, India) szerveződésének alapelve; másrészt az államok együttműködésével foglalkozik. Az anarchista föderációk azonban az államot helyettesítő funkciót töltenének be, s alternatívát kívánnak nyújtani a politikai nacionalizmussal szemben. Az anarchista föderalizmuselmélet így - a nemzetállam szintjének kihagyásával - egyrészt a nemzetalatti (helyi), másrészt a nemzetfölötti (regionális) föderációk létrehozásának kérdésére összpontosít. Proudhon megfogalmazásában "Európa túl nagy ahhoz, hogy egyetlen konföderációt alkosson; inkább a konföderációk konföderációjának kellene lennie. Ezért... a reform első intézkedésének az olasz, görög, batáviai (holland), skandináv és dunai konföderációk jogi újraalkotásának kell lennie. Ez vezethet a nagy államok decentralizációjához, amit az általános leszerelés követ. Ezen körülmények között valamennyi nemzet visszanyerné szabadságát, és az európai erőegyensúly eszméje valósággá válna. Minden politikai író és államférfi ezt tűzte ki célul - ám ez mindaddig lehetetlen marad, amíg a nagyhatalmak centralizált államok maradnak. Nem meglepő, hogy a föderáció eszméje elveszett a nagy államok tündöklése közepette, hiszen ez természete szerint békés, szelíd, s önmagát felszámoló szerepet játszik a politikai színpadon."^[110]

Az anarchista eszmerendszerben a föderalizmus a legfontosabb makroszervezetekre vonatkozó elv. Ennek ellenére a nemzetközi anarchista szervezetek föderációin kívül, nemzetközi társadalmi-politikai szervezőelvként - meglehetősen hatástalan maradt. Mivel az anarchista föderalizmus - csakúgy, mint az anarchista gondolatrendszer egésze - az uralom mozzanatának kiküszöbölésére törekszik a közügyekből, az uralommentesség kívánalma ugyanúgy eredménytelen maradt a nemzetközi kapcsolatok területén, mint az elvont állammentesség követelménye a belpolitikai küzdőtéren. (A nemzetközi föderalizmus demokratikus értelmezése ugyanakkor rendkívül időszerű lett az Európai Közösség tervezett föderalista szellemű megszervezésével. Ennek oka, hogy a demokratikus föderalizmus elve jól illeszkedik a mai kapitalizmus gazdasági természetéhez. A XX. század végére a kapitalizmus kinőtte a nemzetállam kereteit, és globális jelenséggé vált - ezt a folyamatot teljesítette ki a kommunista világrendszer bukása. Globálissá vált nemcsak abban az értelemben, hogy az egész világon országok és cégek kereskednek egymással, hanem maguk a nemzetközivé lett cégek hatoltak be a nemzetállamok felszíne alá a föld minden táján. A nemzetközi cégek globális beruházásaihoz ugyanakkor globális pénz- és árupiacok és információs rendszerek kapcsolódnak. Mindez fokozatosan elavulttá teszi a nemzeti szuverenitás hagyományos fogalmát. E folyamatba illeszkedik Nyugat-Európa egységesülése, amely egyértelműen üzleti érdekek elsődlegességével éleszti újjá a demokratikus föderalizmus fogalomkörét.^[111] Kelet- és Közép-Európában ezzel szemben a nacionalizmusok meghaladásának szükségessége és a kisebbségek védelmének érdekei szólnak a regionális demokratikus föderáció megteremtése mellett.)

Míg a nemzetközi színtéren az anarchista föderalizmus nagyrészt hatástalannak bizonyult, addig a nemzetalatti, helyi szinten nem maradt folytatás nélkül. Az anarchista föderalizmus mai örököse a municipalizmus. A municipalizmus a radikális helyi önigazgatás követelményét fogalmazza meg a helyi állami intézmények működésével szemben. A municipalizmus az 1980-as években megerősödő civil társadalmi mozgalmak, állampolgári kezdeményezések közé tartozik, s a helyi funkciók visszaperlését tűzte ki célul a "nemzetállam mindenható szuverenitásától".^[112] Míg a hagyományos radikalizmus és az autoriter szocializmus a központi, állami irányítás megszerzését, illetve befolyásolását tűzte ki célul, addig a municipalizmus olyan szomszédsági, kerületi és városi intézmények megalkotását szorgalmazza, amelyek függetlenek az államhatalomtól, és szükség esetén akár szemben is állnak vele.

E kezdeményezések az USA, Kanada és Anglia több városában viszonylagos sikerrel jártak. Az 1980-as évek például az USA több városában olyan liberálisok és radikálisok sikerét hozták, akiknek ténykedése a központi hatalomtól független helyi hatalom municipalista újraszervezésének irányába mutatott. E kísérletek színhelyei Santa Monica, Santa Cruz (Kalifornia), Burlington (Vermont); továbbá Montreal, London és egyes észak-angliai városok.^[113] Egyfelől anyagi célkitűzések - lakbérszabályozás, a rászorulók lakáshoz juttatása, a beépítetlen területek védelme, a spekuláció megfékezésének vágya - jellemzik a municipalista mozgalmat, amely együttműködik a helyi szocialistákkal is. Másfelől azonban - míg a kezdeményezésekben részt vevő szocialisták a társadalmi egyenlőtlenségek rövid távú csökkentését célozzák, s csak közvetlen anyagi intézkedéseket sürgetnek - a municipalista mozgalomban részt vevő alternatívok a gyökeres politikai és kulturális váltás, az önigazgatás, az államtól való függetlenedés, a közvetlen demokrácia szükségességét is hangsúlyozzák.

Németországban és más európai országokban a municipalizmust az emberi méreteket, regionalizmust, decentralizációt hangsúlyozó zöld-mozgalom is inspirálja - emeli ki Murray Bookchin. "A kettő ideológiai szempontból jól illeszkedik egymáshoz. Hasonlóképpen, a baloldali és ökofeministák antihierarchikus mentalitása jól illeszkedik azokhoz az antihierarchikus polgári mozgalmakhoz, amelyek szomszédsági tanácsokon és gyűléseken alapulnak. Hihetetlen politikai vakság kellene ahhoz, hogy ne lássuk: a decentralizált emberi közösségek ökológiai víziója - érzékenyen kialakított technológiával, polgári intézményekkel és a helyi ökorendszerek használatával - megegyezik az ember léptékű politikai municipalizmus radikális összetevőivel. A feminizmus viszont nemcsak a patriarchátusban, hanem a nemzetállamban is megjelenő uralomtól és hierarchiától való szabadság legfontosabb követelését adja mindehhez."^[114]

Felmerül a kérdés, hogy a más alternatív mozgalmakkal jól együttműködő municipalizmus törekvései mennyiben anarchista jellegűek - hiszen a helyi politika befolyásolására, közvetlen, helyi demokrácia kialakítására törekszenek. Vagyis nem képviselik a szoros értelemben vett, filozófiai értelmű anarchia, a totális szabadság követelését - ahol a kisebbséget, ha akár csak egy emberből áll is, nem lehet akarata ellenére a döntések elfogadására kényszeríteni.

Bakunyin válasza a dogmatikus, csak filozófiai szinten képviselhető anarchista követelésre - miszerint az anarchisták részt vehetnek a helyi politikában, mert "mindig a helyi választások tükrözik legjobban az emberek igazi attitűdjeit és akaratát"^[115] -, ha túlzás is, kulcsot adhat a municipalizmus anarchista jellegének megértéséhez. A mai municipalista mozgalom e szerint két szálon kapcsolódik az anarchista hagyományhoz. Egyfelől - az anarchista föderalizmus örököseként - helyi föderációkat követel, és az önigazgatás létrehozásán fáradozik. Ebben az értelemben a municipalizmus közvetlenül folytatja az anarchizmus politikai hagyományát.

Másfelől az anarchizmus nem idő és tér felett álló filozófiai doktrína, hanem aktív népmozgalmakhoz kapcsolódó társadalomformáló ideológia, amely különböző korokban és társadalmi környezetekben egyes rétegek valós szükségleteit fejezte ki. Így például a párizsi kommün a francia munkásság, a Mahno-mozgalom az ukrán parasztság, a spanyol anarchizmus a városi értelmiségiek, munkások és Andalúzia és más vidékek parasztjainak vágyait és érdekeit jelenítette meg. Napjainkban új népmozgalmak jelentek meg, amelyek új, valós igényeket fejeznek ki. Ezek egyike a municipalizmus, amely a modern politikai rendszerek természetéből, az állami centralizációból következő helyi hatalomnélküliség ellen szerveződik. Az anarchizmus így ma is népmozgalmakhoz kötődő ideológiaként, valós kérdésekre adott válaszkísérletként jelenik meg az új társadalmi mozgalmakban - így a municipalizmus és az antimilitarizmus nyelvén.

Összefoglalásképpen elmondható, hogy az új társadalmi mozgalmak közös nevezőjét az anarchizmus központi értékei, tekintély-, hierarchia- és erőszak-ellenesség adják. Ezekben a mozgalmakban, a mai progresszióban megjelenő szellemiség tehát anarchista, és nem szocialista jellegű. Bookchin szavaival "az anarchizmushoz - különösen a közelmúltban kifejlődött ökoanarchista formájához - kapcsolható hierarchiaellenesség, s annak az elnyomott csoportokra - nőkre, etnikai csoportokra, idősekre, vagyontalanokra s kevésbé a munkásságra - gyakorolt vonzereje formálják az elméleti alapot, amely egyesíti az »új társadalmi mozgalmak« gyűjtőfogalma alá tartozó különféle irányzatokat, csoportokat és helyi mozgalmakat. A szabadság nem érhető el az osztályok egyszerű eltörlésével, hanem csak akkor, ha a hierarchia valamennyi formája eltűnik: e mély meggyőződés hozza az ökológiát közös nevezőre a feminizmussal és a feminizmust a társadalmi élet új etikai és funkcionális szemléletét megvalósító közösségekkel. Az e látszólag független mozgalmakat egyesítő alapelvek a részvétel és a kölcsönös segítség - nemcsak a lakóhelyi közösségek között, hanem a bioszféra egészében és a férfiak és nők között egyaránt. Ez a szemlélet nem szocialista, hanem anarchista; távol áll az otthoni uralmon és a munkahelyi kizsákmányoláson alapuló társadalomba való beilleszkedéstől; s kizárja a tulajdon- és államcentrikus társadalmi renddel való szocialista kompromisszumok pragmatikus gyakorlatát. Mindennek tudata a mai új társadalmi mozgalmakhoz csatlakozók többségét egyesítő ideál. A feminista mozgalmaknak nem volna okuk a szociális ökológiai mozgalmakhoz kapcsolódni - és ugyanígy, a szociális ökológiai mozgalmaknak sem volna okuk a municipalista mozgalmakhoz csatlakozni, ha a minden hierarchia és uralom alól felszabadult emberiség lényegi anarchista gondolata nem volna ökológiai, feminista és municipalista víziókká fordítható a jövő harmonikus világáról és a véglegesen megosztott világ mai gyógyulásának szükségességéről."^[116]