2008. augusztus 18., hétfő

Posztindusztrializmus és posztmaterializmus: új társadalmi mozgalmak a posztmodern korszakban

Az új társadalmi mozgalmak a fejlett országokban, Nyugat- és Észak-Európa, az USA, Kanada és Ausztrália társadalmaiban jelentek meg először. E társadalmak két alapvető szempontból térnek el a többitől. Egyfelől "hiány utáni" társadalmak: tömeges jólétet, viszonylagos bőséget biztosítanak polgáraik széles körének. Másfelől stabil tömegdemokráciák. A magas gazdasági fejlettség és a demokratikus politikai rendszer az új társadalmi mozgalmak jelentkezésének elvont előfeltételei, bázisát pedig többségében alkalmazotti középosztályi és értelmiségi rétegek adják.

Az alternatív mozgalmak fellépése és történelmi idővel mérve gyors előretörése mögött a XX. század végének mély társadalomszerkezeti változásai állnak. Az e mozgalmakat hordozó széles, a társadalom jelentős részét magába foglaló középosztályi réteg kialakulása, általában pedig a magas iskolai végzettséggel rendelkező alkalmazotti rétegek létszámának növekedése a nyugati társadalmak posztindusztriális fordulatának következménye. Az 1960-as évektől fokozatosan kialakuló posztindusztriális társadalom lényege Daniel Bell szerint a "javakat termelő társadalom átváltozása információs vagy tudástársadalommá".[117] Ez az átváltozás a gyakorlat szintjén az árucikkek gyártása felől a szolgáltatások irányába való eltolódást, az új technológiák használatát és a technikai elitek térhódítását hozza magával. A posztindusztriális társadalmat leginkább jellemző társadalmi valóság az ember alkotta szimbólumok valósága - szemben a természeti világgal és az ipari társadalmat jellemző anyagi világgal -: alapvetően "az emberek közti játszmák" birodalma.[118] A posztindusztriális gazdaság húzóágai a tudásigényes ágazatok, a számítógépipar, a robottechnika, a tudományos kutatás-fejlesztés és az üzleti-információs szolgáltatások. Mindezzel össztársadalmi szinten együtt jár a szabadidős és pihenési elfoglaltságok, az emberek magukra fordított idejének és értékének növekedése, a képi világ (a tömegkultúra és a reklámok) előretörése, az érzéki élmények fokozottabb megbecsülése és az ezeket az igényeket kiszolgáló ágazatok és szolgáltatások - a vendéglátóipar, a turizmus, a tömegkommunikáció, a kozmetikum- és divatipar, a szórakoztatóipar, a reklámszolgáltatások - fellendülése.

A nyugati társadalmak posztindusztriális fordulata nemcsak a társadalomszerkezetet és a gazdasági húzóágazatokat, hanem a társadalom értékszerkezetét is fokozatosan átalakítja. Az 1970-es évek elejétől kezdve több széles körű empirikus szociológiai kutatás bizonyította, hogy növekvő számú társadalmi csoportnak "nincs többé közvetlen viszonya a gazdasági biztonság kényszereivel".[119] Életének középpontja tehát többé nem a mindennapi megélhetés biztosítása és anyagi életkörülményeinek jobbítása. Ezt az értékváltást a posztmaterializmus fogalma foglalja össze. A posztmaterializmus azt a társadalmi állapotot jelzi, amelyben a népesség növekvő része olyan cikkeket, szolgáltatásokat és értékeket helyez előtérbe, amelyek az életminőséget jobbítják - szemben az anyagi javak felhalmozásának célkitűzésével. A XX. század második felében - elsősorban azokon a területeken, amelyek egykor a kapitalizmus szellemének kibontakozását segítő protestáns etika hatása alatt álltak - a "gazdasági fejlettség hosszú távú következményei kezdtek érződni. Azok a nemzedékek, amelyek példa nélküli prosperitásban és gazdasági biztonságban nőttek fel, fokozatosan magukévá tették a posztmaterialista értékeket."[120]

Az értékválasztásokban bekövetkező posztmaterialista "csendes forradalom" a nem anyagi szükségletek - a közösség érzése, az ökológiai értékek, a környezetvédelem, a kreativitás - felé való fordulást hozta magával. Ugyanakkor növekvő vágyat arra, hogy ezeket a célkitűzéseket akár a gazdasági növekedés értékével szemben is képviseljék. A posztmaterialista értékeket elsősorban a fiatal, magasabb iskolai végzettségű rétegek helyezik előtérbe, akiknek korosodásával a posztmaterializmus hatóköre is jelentősen megnőtt az elmúlt két évtizedben. Egyes felmérések szerint néhány országban - Hollandiában, az NSZK-ban és Angliában - a posztmaterialista értékek népszerűsége már meghaladta a materialista értékek hatókörét, míg más nyugati országokban lassan közelít ahhoz.[121] A posztindusztriális gazdasági és társadalmi átalakulás és az ezzel együtt járó posztmaterialista értékrendszer tömeges elterjedése azok a mélyszerkezeti változások, amelyek a politika színterén az új társadalmi mozgalmak megjelenéséhez vezettek.

Hiba volna azonban mindebből egyenes vonalú következtetéseket levonni az alternatív mozgalmak és a bennük megjelenő anarchista szellemiség jövőbeni terjedésére vonatkozóan. Az említett társadalomszerkezeti és értékváltozások ugyanis nem iktatták ki a nyugati társadalomfejlődés alapvető keretét. A posztindusztriális és a posztmateriális átalakulás egyaránt a kapitalizmus keretében zajlik, s az alternatív mozgalmak is a kapitalista fejlődés mindent átható valóságában, az életszférák elkülönülése közepette működnek. Ennek logikája - a nehezen változtatható városszerkezetektől a munkahelyi kényszereken és a szexista reklámokon át az alternatív értékek elpiacosításáig - áthatja a fejlett társadalmak mindennapjait és az eredeti alternatív értékek terjedését, illetve felszívásukkal és fogyasztói termékekké alakításukkal alárendeli őket a piac logikájának. A posztindusztrializmus és a posztmaterializmus tendenciái ezért - bár megváltoztatva egyes összetevőit, mély nyomot hagynak korszakunk képén - nem határozzák meg annak alaptermészetét.

A korszak meghatározása inkább posztmodern kapitalizmus lehet. Míg a posztindusztrializmus fogalma a gazdasági és a társadalomszerkezet változását, a posztmaterializmus az értékvilágét fejezi ki, addig a posztmodern fogalma a szellemi-politikai változásokra is utal. Összefoglaló fogalom tehát, amelynek lényege a társadalmi nyilvánosság (a közügyekről való polgári "okoskodás") modelljének szétesése, a nyilvános diskurzus tömegkultúrává válása, a racionalizmus térvesztése. Míg a posztmodern filozófia radikálisan relativizálja az öröknek hitt igazságokat, profanizálja az ideológiákat és kimutatja az eszmerendszerek - valamennyi eszmerendszer - érdekvezéreltségét; addig a posztmodern kulturális gyakorlat a "bármi mehet" szemléletet, a "szimulákrumok" valóságát,[122] a fogyasztói kultúra új, immáron megkérdőjelezhetetlenül szervesnek tűnő változatát hozta létre. Ezzel összhangban a posztmodern politika a közügyekről való nyilvános diskurzus visszaszorulását, a társadalmi nyilvánosság szétmállását és tömegkultúrává válását, valamint a politikai választások piaci, s a politikai folyamatok technikai jellegű átalakulását hozta magával.

Hogyan hasonlítható össze az új társadalmi mozgalmak strukturális helyzete a klasszikus anarchizmuséval? A klasszikus XIX. századi anarchizmus gazdasági tekintetben az ipari kapitalista termelés, politikailag pedig a nemzetállami keretek, a centralizáció folyamata elleni küzdelem jegyében jött létre. A klasszikus anarchizmus társadalmi bázisát és ideológusait nagyrészt az ipari kapitalizmusba beilleszkedni képtelen, abból szerkezetileg kilógó rétegek, a parasztság és a kézműves munkásság, a városi szegények rétege és az arisztokrácia adta. Kulturális értékeit tekintve az anarchizmus az anyagiasság (materializmus) tendenciája ellen lépett fel, s idillt rajzolva a kapitalizmus előtti társadalmak megszépített múltját vetítette a jövőbe.[123]

A XX. század végének új társadalmi mozgalmai az új, posztindusztriális kapitalizmussal állnak szemben. Ez a kapitalizmus elhagyta az ipari centralizáció korszakát, és sok tekintetben decentralizálttá vált (például a számítógép-hálózatok használata, a kis- és középvállalatok felvirágzása révén). Az alternatív mozgalmakban megjelenő decentralizáció anarchista értéke azonban továbbra is szemben áll a nemzetközi nagyvállalatok kezében összpontosuló gazdasági hatalommal. Eltérően a klasszikus anarchista mozgalom helyzetétől, az új társadalmi mozgalmak résztvevőinek jelentős része azonban - bár sok fiatal, nő és szegény támogatását élvezi - nincs marginális helyzetben, hanem értékes kulturális - ritkábban gazdasági - tőke tulajdonosa. A klasszikus anarchizmus uralomnélküliségének idillje nem vehette fel a versenyt az állam és a piac materializmusával, s nem tudta megakadályozni a társadalom különelvű alrendszereinek és életszféráinak szétválását. A mai új társadalmi mozgalmak is a gazdaság primátusa és az azzal együtt jelentkező hierarchiák ellen lépnek fel, de a "hiány utáni" állapot, a posztmaterializmus tömeges terjedése viszonylag kedvezőbb terepet ad a materializmus-, az uralom-, a tekintély- és a hierarchiaellenes, az életminőség jobbítására figyelő törekvések számára. Történelmi léptékkel mérve, a posztindusztriális és posztmaterialista átalakulás logikája nekik dolgozik. Ugyanakkor az új társadalmi mozgalmak artikulált értékei és a hétköznapi, kis változásokra is figyelő stratégiája reálisabbá teszi törekvéseiket a klasszikus anarchizmus Nagy Forradalmánál és elvont államellenességénél.

Bookchin szavaival "a kapitalizmus odáig fejlesztette a technológiát, hogy a nyugati világban immár a fölösleges dolgokra irányuló szükségletek is kielégíthetőek. Mindez a jómódban élő embereknek azt a jelentőséget - történelmi szempontból nézve luxust - adja, hogy szükségleteik és a használt technikák közül sokat ökológiai és társadalmi alapon megkérdőjelezhetnek. Nem véletlen, hogy a számítógépesítés és robotizáció újonnan kialakuló korszakában milliók engedhetik meg maguknak, hogy a »növekedés határaival« és a »természettel való harmónia« kérdéseivel foglalkozzanak - olyan elvekkel, amelyek az ember természetbe való beavatkozásának korlátozására és egyfajta hierarchiamentes érzékenység kialakítására szólítanak. Az »egyszerű élet« az »állatok jogai« a »munkaigényes technológiák« és a »tisztelet a természet iránt« mai értékei igen kevés támogatót találtak volna a hosszú századok során, amikor az egyszerű anyagi értelemben vett jólét kimérája is reménytelenül elérhetetlen maradt a kisebbségi eliten kívül mindenki számára."[124]