Különféle NS vagy rokon ideológiákA nemzetellenes bűnözők, akárcsak a bolsevizmus legsötétebb esztendeiben, ma is előszeretettel minősítik a velük szemben állókat fasisztáknak, náciknak, miegyebeknek. Sajnálatos módon e fogalmak mibenléte terén a legteljesebb zűrzavar uralkodik a fejekben, ezért az alábbiakban ismertetem a huszadik század első felének, a “színes ingek Európájának” markánsan nacionalista és szocialista-szociális mozgalmait, illetve ideológiáikat, kitekintve az Európán kívüli mozgalmakra is.
A legelső ilyen orientációjú mozgalom, a francia Action Française (Francia Akció) a tizenkilencedik század végétől körülbelül 1945-ig volt jelentős mozgalom. Nem párt, hanem inkább szellemi irányzat volt. Egyes történészek a fasizmus előfutárának tartják ezt az irányzatot, Ernst Nolte A fasizmus korszaka című hatalmas munkájában idézi Mussolinit, aki maga is hivatkozott az Action Française-ra és annak alapítójára és vezetőjére, Charles Maurras-ra (1868. április 20., Martigues Bouches-du-Rhones – 1952. november 16., Tours)
Az Action Française sajátos, kissé eklektikus szemléletet vallott. Charles Maurras újságíró, író, gondolkodó volt. Az Action Française határozott liberalizmus-ellenességet tanúsított, féktelen nacionalizmust hirdetett, sajnos az Európa-tudat megléte nélkül. Az Action Française nacionalizmusa egyben német- és angolgyűlöletet is jelentett. Charles Maurras határozottan szembeszállt a Franciaországban is nagyon erős zsidó befolyással, a Dreyfus-per idején indulatosan ellenezte Dreyfus kapitány rehabilitálását. Maurras egyszerre volt mélyen katolikus és ateista. Ez elsőre furcsának tűnhet, de Maurras katolicizmusa egyfajta nemzeti katolicizmus volt, az egyház pedig gyakran vált indulatos támadásainak célpontjává. Maurras nem tudta elfogadni, hogy az egyház nem vállalja saját mozgalmának az Action Française-t. A mozgalom monarchizmust hirdetett, és mélységesen elítélte a parlamentarizmust, a demokráciát.
Filozófiája egyszerre volt nacionalista, katolikus, egyházellenes, monarchista és szindikalista. Maurras gyakran használta a “konzervatív forradalom” kifejezést, amely egyik szellemi elődjétől, a tradicionalista jobboldali Joseph de Maistre-től származik. Maurras szövetségest talált a Georges Sorel-féle forradalmi szindikalistákban, akiknek társadalomfilozófiája Mussolini későbbi korporativista szemléletére is hatással volt. Maurras szellemi elődei között kell említeni Édouard Drumont-t is, aki a tizenkilencedik század végi európai antiszemita szervezkedés egyik jelentős alakja volt. Az Action Française nem riadt vissza az erőszakos akcióktól sem, fiatal szimpatizánsai a mozgalom bázisát adó egyetemeken több esetben inzultátlak zsidó diákokat, előadókat, ellehetetlenítve őket. Az Action Française a hadsereget szerette volna fellázítani és a hatalom átvételére, katonai diktatúra bevezetésére rávenni egy király uralkodása mellett. Ez az elképzelés később Mussolini és II. Viktor Emánuel együttműködésében megvalósult Olaszországban. Az Action Française szellemiségét tükrözték a vichy-i Franciaország németekkel együttműködő vezetői is, Pétain marsalltól és különösen Pierre Laval miniszterelnöktől nem álltak távol Maurras elvei. A Jacques Doriot és Marcel Déat által vezetett politikai pártok pedig hivatkoztak is Maurras-ra és az Action Française-ra. 1945 után a mozgalom szétesett, Maurras halálával megszűnt tényező lenni, ám manapság Jean-Marie Le Pen Nemzeti Frontja időnként föleleveníti az Action Française hagyományait.
Az Action Française alapítója és vezetője Charles Maurras, később Léon Daudet volt.
Az Action Française mellett említést érdemel a De la Rocque ezredes által vezetett Tűzkereszt (Croix de Feux) nevű szervezet, amelyet első világháborús frontharcosok alapítottak. A szervezet katonai diktatúrát akart bevezetni Franciaországban.
A legismertebb és leginkább démonizált jelenség az eredetileg festőnek készülő Adolf Hitler (1889. április 20., Braunau - 1945. április 30., Berlin) által megalkotott német nemzetiszocializmus. Ezt, és csakis ezt lehet az eszmét képviselő párt német neve után (Nazionalsozialistische Deutsche Arbeiter Partei) nácinak nevezni. A nácizmus ideológiájának meghatározó, alapvető eleme volt a faji gondolat és a fajelmélet, amely különösképpen Alfred Rosenberg műveiben kap hangsúlyos szerepet. A nácizmus határozottan faji alapra helyezkedve az északi, germán-árja “faj” felsőbbrendűségét hirdeti, és megkülönböztet kultúrateremtő, kultúrahordozó és kultúraromboló “fajokat.” Ez a biologizáló megközelítés csakis és kizárólag a német nemzetiszocialistákra jellemző. A náci ideológia totális népi (völkisch) társadalmat hirdet, amely élén a Vezér (Führer) áll. A nemzetiszocialista ideológiát ezért is nevezték népi mozgalomnak (völkische Bewegung). A párt és mozgalom meghatározó ereje volt a kezdeti időkben az SA, azaz a rohamosztagok serege, amelyek egyszerre láttak el védelmi, biztosító és támadó feladatokat. Az SA-legények feleltek a propagandagyűlések biztonságáért, ugyanakkor az ellenséges, főleg a kommunista utcai megmozdulások szétverése, az azokon részt vevők megfélemlítése is feladatuk volt. A nemzetiszocializmus határozottan ellenségesen viszonyul az arisztokráciához, illetve a monarchizmus gondolatához. Bár maga Hitler nem volt kereszténység-ellenes, sőt hitt és bízott a Gondviselésben, a nemzetiszocialista ideológusok jelentős része egyfajta újpogány, a germán mitológiára épülő mítoszt hirdetett, s élesen elutasította a kereszténységet és a keresztény-keresztyén egyházakat. A barna inges nácik közismert jelképe az óra járásával megegyező irányban forgó szvasztika, amely az ősi indoárja szimbolikában a fényt adó Nap állandó körforgását, végső soron a fényt jeleníti meg. A nemzetiszocializmus új formában ismét kezd szárba szökkenni, több politikai formáció (Németország Nemzetidemokrata Pártja, Német Népi Unió) ideológiájában megjelennek nacionalista és szocialista gondolatok.
Az Európában elsőként győzedelmeskedő nacionalista és szociális eszme a fasizmus volt. A szakmája szerint tanár és újságíró Benito Mussolini (1883. július 29., Predappio - 1945. április 28., Como), a későbbi Duce (Vezető) által megalkotott ideológia és mozgalom mentes volt minden faji mítosztól, és nem foglalkozott a zsidókérdéssel sem, olyannyira, hogy a fasiszta pártnak tízezer zsidó alapító tagja volt, köztük a milánói főrabbi. A fasizmus elsődleges célja a bolsevizmus megállítása. Ezért érdekegyeztetést, érdek-kiegyenlítést hirdet a marxista osztályharc-elmélet ellenében. A fasizmus totális hivatásrendi államot épít, amely minden társadalmi réteget egyenlőnek tekint. A fasizmusban az állam a legfőbb cél, a legfőbb jó. “Mindent az államért, semmit az állam ellen!” - írja Mussolini az A fasizmus doktrínája című munkájában. “A fasizmusban az állam az abszolútum, és az egyének és a csoportok képezik a relatívumot” - írja ugyanitt. A fasizmus eredendően monarchista, és keresztény alapokon áll, a keresztény hitet és erkölcsiséget nélkülözhetetlennek tartja. A fasimzus elsősorban reakció, a kommunizmusra és a liberalizmusra adott válasz volt. A kezdeti időszakban jelentős szerepük volt a győzelem kivívásában a squadróknak, azaz az utcai rohamcsapatoknak, amelyek kellő eréllyel léptek föl a mozgalom ellenségeivel szemben. Maga a “fasizmus” szó a “fasces” kifejezésből származik, amely vesszőnyalábot jelent, s az ókori Róma liktorainak hatalmi jelképére utal. Szimbolikája szerint az egység erejét hivatott kifejezni. Innen a mozgalom jelképe is, a vesszőnyalábban összefogott bárd. A fasiszták fekete egyenruhát hordtak. A fasizmus iránti nosztalgia jelentős Olaszországban, több párt (például a Háromszínű Láng – Olasz Szociális Mozgalom vagy a Nemzeti Szociális Front) ápolja a Duce örökségét.
Magyarországon nem volt sem fasizmus, sem nácizmus, hazánkban a hungarizmus jutott hatalomra 1944. október 15-én. Az előző két mozgalommal ellentétben azonban már nem volt idő és lehetőség a hungarista állam kiépítésére, pusztán a kétségbeesett honvédelmi harc lehetőség szerinti irányítására tellett. A hungarizmus fogalmát egyébként a huszadik század elején Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök, a magyar római katolikus egyház megújulásának nagy harcosa vezette be a köztudatba, ő a katolicizmus, a szocialitás (de nem szocializmus!) és a nemzeti gondolat hármasságát értette alatta. A hungarizmus azonban Szálasi Ferenc nyugalmazott vezérkari őrnagy (1897. január 6., Kassa - 1946. március 12., Budapest) 1935-ös fellépését követően nyerte el jelenlegi értelmezését (melynek semmi köze Prohászka Ottokár elméletéhez). Szálasi hungarizmusa deklaráltan nacionalizmus és (kifejezetten és hangsúlyosan) szocializmus, “a nemzetiszocialista korszellem magyar gyakorlata”, ahogy Szálasi fogalmazott. “Hungáriáért a nemzet, a nemzetért a szocializmus, a szocializmusért mindahányan! (…) A nemzet egysége a szocializmus munkaszerkezete.” - írja Szálasi Út és cél című alapvető munkájában. Szálasi Ferenc szerint a szocializmus nélküli nacionalizmus sovinizmussá, a vallástalan, nacionalizmus nélküli szocializmus materializmussá fajul. A hungarizmus elvileg monarchista alapokon áll de ezt a monarchizmust rövid távú, vélt vagy valós nemzeti érdekekre hivatkozva nem habozna föladni. A hungarizmus erkölcsi alapjává teszi a kereszténységet. Népi, egészen pontosan parasztállamot épít, amely hivatásrendi alapon áll, s a társadalmi rétegeket egyenlőknek tekinti. A hungarizmus olyan parasztállamot akar építeni, mely a nemzetfenntartó paraszt, a nemzetépítő munkás, a nemzetvezető értelmiség, a nemzetvédő katona és a nemzet jövőjét biztosító nő és gyermek érdekkiegyenlítését hirdeti. A hungarizmus politikai nagyterekben, életterekben és vezetőnépekben gondolkodik. A hungarizmusban nincs faji mítosz, nem hirdeti a magyarság faji felsőbbrendűségét. Ugyanakkor állást foglal a magyarság délkelet-európai vezető szerepe mellett. A hungarizmus tulajdonképpen magyar birodalmi gondolat, azaz a Kárpát-medence “honképes és talajgyökeres” népcsaládjainak politikai nemzetté szervezését jelenti a magyarság vezető szerepe mellett. A hungarizmus deklaráltan nem antiszemita, hanem aszemita, azaz zsidómentességet hirdet, a zsidóságot ki akarja kapcsolni a magyar életből. Ennek eszközéül a kivándoroltatást teszi meg. A hungarizmus a különböző nemzetiszocialista államok összehangolása céljából megalkotta a konnacionalizmus fogalmát és elméletét, amely egymást tiszteletben tartó, egymással világnézeti alapon együttműködő nemzetiszocializmusok közösségét jelenti. (De, továbbfejlesztve, jelentheti nem csak a különböző nemzetiszocialista államok együttműködését, hanem a különböző nacionalizmusok egymást tiszteletben tartó együttműködését is.) A hungarizmus ezirányú külpolitikai elmélete lényeges előrelépés bármely más nacionalista és szocialista-szociális ideológiákhoz képest, amelyek nem fogalmaztak meg európai kitekintésű magatartást.
A hungarista ideológia legismertebb képviselője a Nyilaskeresztes Párt-Hungarista Mozgalom volt. Ez a magyarországi nemzetiszocialista mozgalmon belüli különböző árnyalatú erők közötti hosszas hatalmi harc után alakult ki. Korábban hosszabb-rövidebb ideig létezett Meskó Zoltán 1932-ben, első ilyen jellegű pártként alakult Magyar Nemzetiszocialista Földmíves és Munkáspártja, a Böszörményi Zoltán vezette, 1936-ban betiltott agrárius irányultságú Kaszáskeresztes Párt, a dr. Csilléry András orvos vezette Kék Kereszt Mozgalom, a Salló János vezette Nemzeti Front, a gróf Festetics Sándor vezette Magyar Nemzeti Szocialista Párt, a gróf Pálffy Fidél vezette Egyesült Nemzeti Szocialista Párt, az 1935-ben alakult Szálasi-féle Nemzeti Akarat Pártja, majd a Festetics- , Pálffy- és Szálasi-pártok fúziójával létrejött Magyar Nemzetiszocialista Párt (1939-től ez a párt működött Nyilaskeresztes Párt néven), továbbá a Meizler Károly vezette Keresztény Nemzetiszocialista Párt, a gróf Széchenyi Lajos vezette Fajvédő Szocialista Párt, és a teljesen jelentéktelen Buzogánykeresztes Párt. A Szálasi Ferenc vezette formációkon kívül azonban egyik hazai nemzetiszocialista alakulatnak sem volt önálló ideológiája; téziseik jobbára a hitleri nézetek másolatai voltak.
Magyar vonatkozásban megemlítendő még az erősen nacionalista és szociális irányultságú Magyar Fasiszta Párt is, amelynek vezetői báró tótprónai és blatnicai Prónay Pál és lovag Ostenburg-Moravek Gyula voltak. Ez a formáció azonban csak nagyon rövid ideig létezett, és lényegében az olasz fasizmust igyekezett honosítani.
A hungarizmus szimbóluma: egyenlő szárú, nyílhegyben végződő, tehát a mozgalom harciasságát kifejező, egy korabeli Szent László-ábrázolásról származó kereszt, a nyilaskereszt. A nyilaskeresztesek zöld inget és fekete nadrágot hordtak. A közhiedelemmel ellentétben Szálasi Ferenc és mozgalma nem támogatta, hanem elítélte a német hadsereg bevonulását Magyarországra, és a nyilaskeresztes hatalomátvételhez sem vette igénybe a német segítséget, sőt Szálasi többször hangsúlyozottan felszólította a német erőket, hogy ne avatkozzanak bele a magyar belpolitikába. Szálasi Ferenc a Nemzetgyűlés támogatásával a miniszterelnöki és a kormányzói jogkör összevonásával Nemzetvezető lett, s ebbéli minőségében koalíciós kormánya élén határozottan szembeszegült a zsidók Németországba való deportálásával. Sajnos azonban a bolsevista ostromgyűrűbe zárt, közigazgatását vesztett Budapesten több alkalommal előfordultak atrocitások ártatlanok ellen. Több ilyen esetben Vajna Gábor nyilas belügyminiszter föllépésére statáriálisan halálra ítélték az elkövetőket. Ugyanakkor az atrocitások, kegyetlenkedések, gyilkosságok nem tévesztendők össze az ellenséggel kapcsolatban álló partizánok, terroristák elleni jogos megtorló akciókkal, amelyek áldozatai közt szintét nagy számban voltak zsidók, akik azonban nem származásuk, hanem hazaáruló tevékenységük miatt végeztettek ki. A budapesti gettó azonban kisebb veszteségekkel túlélte a háborút. A hungarizmus örökségét ma több szervezet is ápolja, legismertebb a betiltott Vér és Becsület Kulturális Egyesület utódjaként létrejött Pax Hungarica Egyesület.
Spanyolország nacionalista és szociális orientációjú mozgalma volt a Spanyol Falang (Falange Espańola), amely szindikalizmust hirdeettt. Ez alatt a különböző társadalmi rétegeknek a hierarchia megtartásával való betagolása, érdekegyeztetése értendő. “A nemzet egy teljes egység, melybe az összes egyén és osztály illeszkedik” - vallotta José Antonio Primo de Rivera, a Falange Espańola alapítója. Szerinte a nemzet egy küldetés-egység az egyetemesen belül, az államnak pedig az a kötelessége, hogy irányításával a nemzet betölthesse küldetését. A falangizmus szerint a pártok természetellenes, a nemzetet mesterségesen megosztó képződmények, így el kell tűnniük. (Ez a vélemény egybevág gróf Széchenyi István azon nézetével, hogy a pártoskodás tette tönkre Európát.) A falangizmus nagy hangsúlyt fektet a szociális békére, de nem szocialista. A falangizmus fontos alapja a kereszténység és a népi hagyomány. A falangizmus nem ismer fajelméletet, sem zsidókérdést. Alapítója az eredetileg jogász José Antonio Primo de Rivera (1903. április 24., Madrid - 1936. november 20., Alicante), akit a vörös diktatúra pribékjei gyilkoltak meg egy koncepciós pert követően. A falangizmus szimbóluma a társadalom alapegységeit (egyén, család, lakóhely, foglalkozás, haza) jelképező öt nyílvessző egy, a földművelést és a munkát szimbolizáló járomban összefogva. A falangisták kék inget viseltek. A mozgalom zászlója vörös-fekete-vörös volt. A falangizmus manapság meglehetősen csekély társadalmi erőt jelent, de a mozgalom tagjai jól szervezettek.
Sajátos jelenség volt a román légionárizmus. A Mihály Arkangyal Légiója, majd a belőle kinőtt Vasgárda, később Légionárius Mozgalom, illetve ezek politikai képviselete, a Mindent A Hazáért nevű párt a nemzeti és szociális kérdésekre nagy hangsúlyt fektető, egymáshoz sokban hasonlító korabeli mozgalmak közül talán a legkidolgozottabb ideológiájú és legmagasabb erkölcsiségű mozgalom volt. Alapítója, Corneliu Zelea Codreanu (1899. szeptember 13., Jászvásár - 1938. november 30., Bukarest) szerint a fasizmus a formára, a nemzetiszocializmus az erőre, míg a légionárizmus a szellemre összpontosít. A légionárizmusban meghatározó szerepe volt a mély vallásosságnak, mégpedig - román mozgalomról lévén szó - az ortodoxiának. A mozgalom névadója, Mihály arkangyal is erre utal. A légionárizmus szerint a történelemben a hatalom és a szabadság egymással szemben álltak. Codreanu szerint a hatalom és a szabadság közti ellentétek kiegyenlítésére a szeretet képes. A légionárius mozgalomban részt vevőknek tehát szeretniük kell egymást, a parancsokat szeretettel kell adni, és azokat szeretettel kell teljesíteni. A légionárizmusra jellemző volt a halottkultusz, a mozgalom életében az ősök, illetve a mozgalom halottai mint jelen lévő, segítő, bátorító erők voltak jelen. A mozgalom lapjának címe - Ősök Földje - is erre utalt. A testvéries szeretet erősítésében nagy szerepe volt a közös énekléseknek a mozgalom központjában, a bukaresti Zöld Házban, vagy bárhol másutt, ahol légionáriusok együtt voltak, így például a légionáriusok sokaságával megtöltött börtönökben. A légionárizmus alapvetően szellemi mozgalom; a légionáriusok nem foglalkoztak azzal, hogy harcuk győzelmet vagy bukást hoz. A hangsúly a helytálláson, az állhatatosságon, a mindennapi, anyagi világon való felülemelkedésen volt. A légionáriusok minden pillanatban készek voltak meghalni eszméikért. Egy időben ez volt a jelszavuk: “Halálra készen!” “Egy lelki környezetet teremtünk meg, egy erkölcsi közeget, amelyből megszületik, táplálkozik és amelyben felnő a heroikus “Kezdődő életünket négy irányvonal barázdálta: az Istenben való hit, a küldetésünkben való hit, a köztünk lévő szeretet és az ének.” A légionárius mozgalom erkölcsi újjászületést hirdetett, amelynek során a szellemi értékek elsőrendűvé válnak, függetlenül a mindennapok világától. A légionáriusok a korrupció, az erkölcstelenség, a liberalizmus, a demokratizmus ellen küzdöttek. Fel akarták emelni népüket (mert természetesen román nacionalisták voltak). Ez a gyakorlatban úgy nyilvánult meg, hogy egy-egy légionárius csoport bevonult egy-egy faluba, ahol szó nélkül segítettek fát vágni, építeni, stb., majd ahogy jöttek, úgy el is tűntek. Ez a miszticizmus jellemző volt rájuk. A légionáriusok nacionalizmusával kapcsolatban ki kell emelni, hogy Codreanu írásaiban, tanaiban nem találkozni a “magyarkérdéssel”, ez egyszerűen nem volt téma nála - ő a zsidókat tartotta komoly veszélynek. A légionárius mozgalmat olyan Európa-szerte ismert és tisztelt gondolkodók is támogatták, mint Mircea Eliade, Nae Ionescu, Constantin Noica, Vasile Lovinescu, Emile Cioran vagy az olasz Julius Evola báró, aki a tradicionális jobboldaliság legnagyobb huszadik századi alakjának tekinthető és tekintendő. A légionárizmus politikai képviseletét, a Mindent A Hazáért pártot Gheorghe Cantacuzino tábornok vezette. Jelszavai voltak: Isten, haza, király, család, tulajdon, hadsereg. 1931-ben Codreanu is képviselő lett; első parlamenti beszédét 1931. december 31-én mondta el. A légionáriusok Kapitánya saját politikai nézeteiről 1937-ben a következőket mondta: “Ellene vagyok a nagy nyugati demokráciáknak; ellene vagyok a kisantantnak; ellene vagyok a balkáni antantnak; nem csatlakozom ehhez a Nemzetek Ligájához (…) Az én román külpolitikám Róma és Berlin, mint a nemzeti forradalmak államai oldalán áll, szemben a bolsevizmussal. Negyvennyolc órával a Légionárius Mozgalom győzelme után Románia új szövetséget akar Rómával és Berlinnel, és teljesíteni akarja történelmi küldetését a világban: a kereszt, a kultúra és a keresztény civilizáció védelmét.”
Codreanu halála után (a liberális román kormány a börtönben meggyilkoltatta) Horia Sima vezetésével működött tovább a Vasgárda. Ebben az időszakban a mozgalom elitisztikus volta jelentősen megkopott; a mozgalom ünnepélyes zöld inge egyre gyakrabban tűnt fel egészen közönséges helyzetekben is, és eluralkodott a legközönségesebb sovinizmus, amely Észak-Erdély fölszabadulása után Dél-Erdélyben már magyarellenes támadásokat is eredményezett. Az 1941 januárjában történt sikertelen hatalomátvételi kísérlet után Mihai Antonescu marsall Hitler személyes beleegyezésével és helyeslésével vérbe fojtotta a mozgalmat, amely azután spanyolországi emigrációban működött tovább Horia Sima vezetésével.
Fontos leszögezni néhány tényt: a radikálisan antikommunista, antiliberális Vasgárdának semmi köze nincs azokhoz a szovjet csapatok mögött garázdálkodó baloldali hordákhoz, amelyek az 1944. augusztusi román árulás után vérengzést rendeztek a Székelyföldön és más magyarlakta területeken.
A légionárizmus sem előzmények nélküli jelenség, megjelenése előtt több kisebb-nagyobb, jelentős és kevésbé jelentős nacionalista és szociális irányultságú formáció működött Románia-szerte. A legelső ilyen alakulat a Nemzeti Öntudat Gárdája volt, amely Jászvásárban alakult 1919-ben. Az 1920-as években több ilyen jellegű szervezet alakult, például a Keresztényszociális Liga Bukarestben, a nevében és gyakorlatában is a francia Action Francaise-t (Francia Akció) másoló Román Akció Kolozsvárott, a Fascismul címmel lapot is kiadó Román Nemzeti Fascio, az 1922-ben Cuza és Paulescu által alapított Nemzetikeresztény Unió, a Cuza által Jászvásárban alapított Nemzetikeresztény Védelmi Liga, a Codreanu által alapított Keresztény Diákok Társasága, az 1933 őszén alakult Nemzeti Korporációs Liga, az 1935. május 12-én alakult Román Arcvonal vagy a kissé hosszú nevű Az 1922-es Nacionalista Nemzedék Tömörülése. Mindezek azonban nem voltak kidolgozott ideológiájú formációk, talán Codreanu társasága volt ez alól kivétel, de még ez sem érte el a Mihály Arkangyal Légiója, a Légionárius Mozgalom és a Vasgárda szellemi színvonalát.
A légionárizmus (a Vasgárda nevéből eredő) szimbóluma: három-három, vasrácsot jelképező, négyzet alapra helyezhető vízszintes és függőleges zöld sáv, melynek közepén három-három, körbe foglalt, négyzet alapra helyezhető vízszintes és függőleges fekete sáv található. A légionáriusok zöld inget viseltek. Mai követőik az Új Jobboldal nevű, főleg fiatal értelmiségieket tömörítő mozgalomban tevékenykednek Románia-szerte.
A Horvát Felszabadítás Forradalmi Szervezete (Ustaša Hrvatska Revolucionarna Organizacija), vagyis az usztasa mozgalom a független Horvátország kivívásának céljával jött létre. Nem volt koherens, kidolgozott ideológiája, de jellemző volt rá a szerb- és zsidóellenesség, valamint az intranzigens katolicizmus. A mozgalom alapítója és vezetője dr. Ante Pavelić (1889. július 14., Bradina - 1959. december 28., Madrid) ügyvéd volt. Az usztasák szimbóluma a horvát nemzeti színekbe (piros-fehér-kék), illetve a piros-ezüst kockás “sakktáblás” címerrel ellátott helyezett nagy U-betű, melyet a horvát hármasfonat, a pleter fon át. Az usztasák fekete egyenruhát hordtak, fegyvereseik között említést érdemel a Pavelić testőrségét képező, a német Allgemeine-SS mintájára megszervezett Fekete Légió (Crna Legija.) A mozgalom tagjai 1934. október 14-én Marseilles-ben megölték Sándor jugoszláv királyt. 1941-ben, a Független Horvát Állam megalakulásakor az usztasa mozgalom kormányzati tényező lett. Ebbéli minőségében igyekezett megtisztítani Horvátországot a zsidóktól, a szerbektől és a cigányoktól. A független állam hivatalosan királyásg lett, a trónt II. Tomiszláv foglalta el. A struktúra hasonló volt az olaszországihoz, Horvátországban Pavelity lett a kormány teljhatalmú vezetője Poglavnik (Vezető) címmel. A Tengelyhatalmak második világháborús veresége után Pavelity Argentínába emigrált, ahol újjászervezte az usztasa mozgalmat, s közben Juan Domingo Perón argentin elnök biztonsági tanácsadója lett. A kommunista jugoszláv titkosszolgálat 1957-ben merényletet követett el ellene, de csak megsebesítették. Pavelity 1959. december 28-án hunyt el Madridban. Földi maradványai azóta is a spanyol fővárosban várják, hogy hazatérhessenek.
Az usztasa mozgalom mai szellemi utódja az Ante Gyapity eszéki polgármester által vezetett Horvát Jog Pártja. Fegyveres szárnyának, a Horvát Védelmi Erőknek tagjai derekasan kivették részüket a horvát függetlenségi háború 1991-92-es szlavóniai ütközeteiből. (Ebben az időben dr. Dobroslav Paraga volt a Jogpárt vezetője.)
Kisebb, de azért említésre méltó szervezet volt még az angol Fasiszták Brit Uniója (British Union of Fascist), amelynek vezetőjét, Sir Oswald Mosleyt (1896. november 16., Rolleston Hall, Burton-onTrent, Staffordshire - 1980. december 3., Orsay, Franciaország) Churchill a második világháború idején három évre deportáltatta. Az 1932-ben alapított és egy év múlva már ötvenezer tagot számláló mozgalom tagjai fekete egyenruhát hordtak, szimbólumuk körbe foglalt, függőlegesen sújtó villám volt. Ideológiája gyakorlatilag megegyezett az olasz fasizmussal, annyi különbséggel, hogy Mosley és hívei ellenségesen viszonyultak a zsidókhoz.
Szintén említésre érdemes a vallon Léon Degrelle (1906. június 15., Bouillon – 1994. március 31., Malaga) 1930-ban alapított katolikus nacionalista rexista mozgalma, amely alapját képezte a későbbi, Degrelle által SS-Standartenführerként vezetett Wallonien SS-Sturmbrigadénak. Ez az alakulat a Waffen-SS kötelékében harcolt a keleti fronton.
Gyakorlatilag súlytalan volt az Eoin O’Duffy (1892. október 20., Laragh – 1944. október 30., Dublin) által vezetett ír fasiszta mozgalom, a Bajtársi Szövetség, melynek tagjai a falangistákhoz hasonlóan kék inget viseltek. O’ Duffy, vagy gael írásmód szerint Eoin Ó Dubhthaigh az első világháború után egy ideig az Ír Köztársasági Hadsereg monaghami dandárjának parancsnoka volt. A mozgalomból 1935-ben létrejött a Nemzeti Korporatív Párt, amelynek hétszáz tagja vett részt önkéntesként a spanyol polgárháborúban a nemzetiek oldalán.
Az argentin juszticializmus a latin-amerikai jobboldali populizmus ideológiailag kidolgozott eszméje. A juszticializmus a kapitalista oligarchiával és a földbirtokosokkal szemben a munkástömegekre, a középosztályra, a polgárságra támaszkodik. Bázisának jelentős alapját képezi a szakszervezeti mozgalom. A juszticializmus harmadik pozíciót kínál a kapitalizmus és a kommunizmus ellenében. A juszticializmus szerint a kapitalizmus az ok, a kommunizmus az okozat, és mindkettőt meg kell szüntetni. A juszticializmus egyensúlyt, békét hirdet a munkaadók és a munkavállalók között. Ennek eszközéül a tőke humanizálását jelöli meg, azaz: össze kell békíteni a munkaadókat és a munkavállalókat, hogy az osztályharc szóba se jöhessen. A juszticializmus lényege: a társadalmi igazságosság. A juszticialista filozófia szerint négy különböző erő áll egymással folyamatosan ellentétben: az idealizmus (spiritualizmus), a materializmus, az individualizmus és a kollektivizmus. Mindegyiknek szerepe van a társadalomban, de állandó konfliktusban vannak. A juszticializmus szerint az idealizmus feladata, hogy az embert elvezesse Istenhez. A materializmus feladata az, hogy az embert ellássa mindazzal, ami szükséges az idealizmus céljainak megvalósításához. Az individualizmus az ember “Én” tudata. A kollektivizmus feladata pedig az, hogy kereteket és lehetőséget teremtsen az individualizmus kifejlődéséhez. A juszticializmus szerint e négy elem állandó harca során, ha bármelyik a másik három fölé kerül, egyéni boldogtalanság és társadalmi igazságtalanság következik be. Ám a juszticializmus azt is megállapítja, hogy ritka az, ha az egyik elem kerekedik a másik három fölé. A történelmi példák a juszticializmus szerint azt mutatják, hogy két-két erő “szövetségre lép” a másik kettő ellen. Eszerint a következő variációk jöhetnek számításba: a spirituális (idealista) individualizmus, a materialista individualizmus, a spirituális kollektivizmus és a materialista kollektivizmus. A juszticializmus téziseiben felfedezhetők a spanyol falangizmus és az olasz fasizmus nyomai, ám a juszticializmus többpárti viszonyok között alakult ki és jutott hatalomra Argentínában, úgy, hogy ugyanakkor államfilozófiává tudott válni, és a vezetőjéről, Juan Domingo Perón tábornokról (1895. október 8., Lobos - 1974. július 1., Buenos Aires) elnevezett Peronista Párt mint állampárt nem habozott időnként a demokráciát korlátozó lépéseket megtenni, ha filozófiája érvényesülését veszélyben látta. A juszticializmus a populizmust tekintette eszközének, így a Peronista Párt teátrális, egyszerű üzeneteket közvetítő retorikával, a népből eredés tüntető hangsúlyozásával operált. Ez a taktika be is vált, hasonlóan az általános latin-amerikai gyakorlathoz. A juszticializmus legfőbb érdeme, hogy hatására Argentína fejlődőfélben lévő, nagybirtokos oligarchák által uralt, nyomorgó milliókkal terhelt agrárországból Dél-Amerikai egyik “európai” országává tudott válni, szociális téren látványosan és eredményesen javított az oktatási, egészségügyi, szegénygondozási helyzeten; ebben kiemelkedő szerepe volt a Peronista Női Pártnak (Partido Peronista Feminino) és elnökének, Eva Duarte Perónnak, népszerűbb nevén Evitának. A juszticializmus másik múlhatatlan érdeme, hogy Argentínában szilárd, nyugodt viszonyokat teremtve, Argentínát Dél-Amerika egyik vezető hatalmává emelve gátat vetett a bolsevizmus terjedésének. A mozgalom szimbóluma két egymásba fonódó kéz, melyek egy szerszámot tartanak.
Ezeken a meghatározó és történelmi szerepet játszó mozgalmakon kívül említést érdemel a japán Pajzs Társaság (Tateno Kai), amely a huszadik század második felében tevékenykedett, azonban nem tudott komoly tényezővé válni. Alapítója és vezetője, az író Misima Yukio (1925. január 14., Shinjuku – 1970. november 25., Tokió) néhány katonatiszttel 1970. november 25-én Tokióban puccskísérletet hajtott végre, nem annyira a hatalom átvételének szándékával, mint inkább azért, hogy felhívják a figyelmet: Japánban megrendültek a tradíciók, a nagy nemzeti-szellemi hagyományokat veszélyezteti az amerikanizálódás és a liberalizmus. A sikertelen kísérlet után Misima a hagyományoknak megfelelően szeppukut követett el.
Mindezekből világosan leszűrhető, hogy ahány nacionalista és szociális irányultságú eszme és mozgalom létezett, annyiféle sajátos utat jártak be. Az esztelen nácizás és fasisztázás tehát végtelen ostobaságra vagy feneketlen aljasságra vall. Egy gondolkodó ember nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy a legcsekélyebb ismeretek nélkül vagdalkozzon különböző jelzőkkel olyan jelenségek kapcsán, amelyeknek semmi közük az adott kifejezésekhez. Önnön szabadságunk egyik legfontosabb feltétele, hogy a szavakat és fogalmakat a maguk valódi értelme szerint használjuk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése