2008. május 12., hétfő

Nemzeti anarchizmus - a nemzet szellem


A nemzet szellem, és a szellem nem bírja a korlatokat.

A nemzet intézményei, nem védik a nemzetet, hanem épp a nemzet szellemi megvalósulását korlátozzák. Az intézmények a nemzet önféltéséből kifolyólag születtek. Vajon a nemzet eseteben is nem érvényesek Jézus szavai, amit az emberről, mint egyénről mondott, hogy aki meg akarja menteni eletet az elveszíti, amúgy ez minden nagy misztika lényege, a taoizmusban is ez a lényeg. Azt hiszem, hogy a nemzet tagjai, minél jobban féltik a nemzetet, annál jobban elveszítik önön nemzeti, szellemi lényegüket. A nemzet gyilkosa nem is annyira a külső ellenség, hanem önmaga féltése. Ugye a nagy kínai mesterek azt tanítottak a kormányzásról, hogy minél kevésbe kormányoznak egy országot annál nagyobb a jólét, szellemiekben annál gazdagabb a nép. A kínai mesterek nemkormányzása, lényegében annak felel meg, amit Jézus tanított a nem aggodalmaskodásról. A kínai mesterek belátták, hogy a nemzeti szellemnek a sok törvény árt, az intézmények ártanak, minél kevesebb az intézmény annál boldogabb a nép. Hihetetlen, de igaz, ha a nemzet önön szellemi energiáira hagyatkozik, az még a külső ellenségtől is megóvja, akik ezt tagadják, azok nem ismerik a szellem erejét, ami végtelen.
(X)

Nincsenek megjegyzések: